Hrutka Róbert

Hrutka Róbert 5 évesen kapta meg első hangszerét, azt a szájharmonikát, amely évekig a kedvenc hangszere volt. 6 évesen zongorázni, 9 évesen klasszikus gitározni és énekelni tanult. Az első elektromos gitárjával a kezében egyértelművé vált számára, hogy az egyetlen dolog, ami igazán boldoggá teszi, a zenélés.
1989-től napjainkig több mint 200 nagylemez elkészítésében működött közre. Zenekaraival számos itthoni és külföldi fesztiválon és rendezvényen vett részt. Olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a Kretens, Lerch István és barátai, Pénz, a Tolcsvay T-monográf, Dés László vagy Bereményi Géza, Tolvaj Renáta, Keresztes Ildikó, Somló Tamás, Pain, Tunyogi Orsi, Oroszlán Szonja, Sebestyén Márta, Tisza Bea, Horváth Charlie – csak néhányan a nevek közül. Számos más produkció is kapcsolódik a nevéhez, min a Cotton Club Singers, a Roy és Ádám zenekar vagy Demjén Ferenccel közös munkái. Nem áll tőle távol a színész világ sem, hisz nagy sikerű produkcióiban olyan neves művészek, mint Tompos Kátya, Kálloy Molnár Péter, Für Anikó, Kulka János vagy Udvaros Dorottya voltak alkotó társai. A nemzetközi zenei világban is egyre többen számítanak munkájára, így a londoni Jamelia is.
2001 és 2008 között Jamie Winchester-rel számtalan jelentős slágert írtak és énekeltek fel. Ezt az elismerésekben és kiadványokban is termékeny, aktívan koncertező formációt hét év együttműködés után zárták le, hogy szólóban is bizonyítsanak a hazai- és nemzetközi zenei szakmának.
Pályafutása alatt Hrutka Róbertet közel ezer reklám - és filmzene megírására kérték már fel, valamint évekig állandó „zenefelelőse” volt közismert nemzetközi vállalatok reklámfilmjeinek és a legismertebb márkák reklámkampányainak.
Több nagylemez producere és zenei rendezője, zeneszerzőként ő jegyzi a Magyar Vándor, a Lora, a Valami Amerika 2., az Üvegtigris 3. és a Magicboys című mozifilmeket, csak úgy, mint a Macbeth c. színházi előadás zenéjét. A Magyar Királyi Televízió (M1 és M2) zenei arculatának kialakítása is nevéhez fűződik, számos más televíziós produkció főcímdala mellett.
Zenei szakértelmét több nívós díjjal ismerték már el: 2005-ben megkapta „Az év rock lemeze” (Fonogram díj) valamint „Az év zeneszerzője” ( Artisjus díj) elismerést, illetve számos más – a reklám szakmában komoly hírnévnek örvendő – díj tulajdonosa (Arany- és Ezüstpenge; Cannes és Portorozs)
Hrutka Róbert első önálló albuma 2009. május 23-án jelent meg „Szabadság-vírus” címmel, melyet korábbról már ismert zenésztársai mellett új közreműködők tettek még színesebbé. 2011. tavaszán „Hét nap után” címmel Robi újabb önálló lemezzel örvendeztette meg a közönséget, mely az alkotók legnagyobb örömére hihetetlen gyorsasággal tört a slágerlisták élére, számos nagynevű alkotót maga mögé utasítva.

Ajánlatkérés

Amennyiben ajánlatot szeretne kérni kérjük töltse ki az itt található űrlapot:

Kiemelt médiatámogatók

Copyright 2016 sztarparty.hu Minden jog fenntartva!

webáruház készítés: 24works