Horányi Juli

Horányi Juli az X-Faktor ötödik szériájának második helyezettje.

Budapesti származású énekesnő, zenei pályáját általános iskolai éveiben kezdte. 5 évig énekelt a Budapesti Énekes Iskolában, ez idő alatt zongoraleckéket vett a Weiner Leó Zeneiskola növendékeként. Később magánének órákon sajátította el az éneklés technikai alapjait, majd a gimnázium elvégeztével, néhány éves kitérő következett, mely idő alatt jelmeztervezői tanulmányokat folytatott. A tervezői diploma megszerzése után, 2010-ben, zenei karrier építésébe kezdett.
Kezdetben a Plüss nevű lánytrió tagjaként tevékenykedett, ahová egy barátnője, Katona Zsombori Éva a.k.a. ÍV meghívására lépett be és egy harmadik énekesnő társukkal, Halász Nórával kiegészülve énekeltek több fellépésen. A trió külföldi és magyar dalokat dolgozott át 3 női énekhangra, trip-hop / jazz / soul stílusban.
Ezután kilépett a formációból és dolgozni kezdett az akkoriban Berlinben élő- és alkotó Csodás Gábor, a.k.a. Carlos zeneszerzővel. 2011-ben jelent meg első kislemezük, amit JULIE művésznéven, szerzői kiadásban jelentettek meg, ‘The Blue’ címmel. A kislemez címadó dalához, a megjelenés után egy évvel videoklip is készült, melyek Janos Visnyovszky rendezővel forgattak le egy háztetőn, ahol JULIE egy kék vízzel teli akváriumot visz a kezében. A Kék víz megfesti fehér ruháját, így a klip ideje alatt egy Yves Klein munkáiból inspirálódott performance is létrejön. A videóra, a new york-i Giantsep, online zenei portál is felfigyelt és megválasztotta JULIE-t 2012. október hónap felfedezettjének.
A JULIE projekt ezután egy jó időre függőben maradt, helyette azonban egy új időszak vette kezdetét. Juli megismerkedett Álmos Gergely építész-zeneszerzővel, akivel megalapították a Mius duót, melynek 3 évig volt énekesnője és társalkotója, szövegírója. A duó, zenészekkel kiegészülve sokat koncertezett, több videoklipet is készített, 1 kis- és 2 nagylemezt jelentetett meg szerzői kiadásban.
2014-ben Juli úgy döntött, szeretné kipróbálni magát a mainstream zenei közegben, ezért jelentkezett az X-Faktor tehetségkutató show-ba, melynek második helyezettje lett. Röviddel a show befejezése után stúdióba vonult, majd megjelentette első szóló dalát és klipjét ‘Electrical’ címmel.
A 2015 októberében megjelent ‘Freedom of love’ – ‘Szerelemtől szabadon’ kislemez egy hosszabb, alkotói folyamat végeredménye. Több, mint fél éven át készültek a dalok, mire elnyerték végleges formájukat.
“Két fantasztikus zeneszerző barátommal írtuk a számokat, Harmath Szabolccsal, akinek a slágereit már jól ismerheti a közönség: NOX- Százszor ölelj még, Forogj világ!, Janicsák Veca- Labirintus, hogy csak néhányat említsek a sok közül és Csordás Gáborral, akivel korábban már írtunk egy nu jazz stílusú kislemezt, ami a berlini közönség körében nagy sikert aratott. ”
A címadó dal, melyből angol és magyar verzió is készült tulajdonképpen egy személyes hitvallás – Freedom of love – Szerelemtől szabadon, vagyis a saját szabadságunk és a képességünk, hogy tudunk dönteni a sorsunkról és megteremteni mindazt amiben hiszünk.
Az ember képes a 0-ról is új életet építeni és elérni a céljait, bármilyen lehetetlennek is tűnik a küldetés.
Az elmúlt évem és a jelenlegi életem erről szól, most ebben hiszek és erről írtam a dalokban.
Bízom benne, hogy a zenénk megtalálja majd a maga közönségét és a dalok tartalma eljut oda, hol a legnagyobb szükség van azokra a gondolatokra amiket megfogalmaztunk.

Ajánlatkérés

Amennyiben ajánlatot szeretne kérni kérjük töltse ki az itt található űrlapot:

Kiemelt médiatámogatók

Copyright 2016 sztarparty.hu Minden jog fenntartva!

webáruház készítés: 24works