Duna Táncegyüttes
Amennyiben felkeltette érdeklődését valamelyik műsor írjon nekünk az email címre.
Az 1957-ben alakult Duna Művészegyüttes 24 fős tánckarból és 5 tagú népi zenekarból áll, tagjai hivatásos néptáncosok és hangszeres művészek. A Duna Művészegyüttes mellett működő Duna Táncműhely lehetőséget nyújt az alkotói kísérletezésre, a néptánc színházi megjelenítésére. Az együttest kísérő Göncöl Zenekar pedig önálló koncerteket is ad, amelyek elsősorban az autentikus népzenére épülnek. A Duna Művészegyüttes kiemelt céljának tartja, hogy a közönség széles rétegeiben felkeltse az érdeklődést a néptánc iránt, ledöntse a műfajjal kapcsolatos sztereotípiákat, s ráébressze a nézőket annak sokarcúságára és művészi kifejezőerejére. Alkotói azt vallják, hogy a néptánc rendkívül alkalmas érzelmek és értékek, sőt komplex történetek megjelenítésére. Ennek megfelelően a társulat a hazai néptánchagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik, produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés.
Az együttes repertoárjában fontos helyet foglalnak el a néptáncelemeket felhasználó gyermek- és ifjúsági előadások, valamint a néptáncot és a kortárs táncot ötvöző táncszínházi bemutatók, amelyeket az alkotók a közönség minél szélesebb köréhez kívánnak eljuttatni. Törekvésük, hogy előadásaik a néptánc iránt érdeklődőket a színházhoz, a színházba járókat pedig a néptánchoz vigyék közelebb. A Duna Művészegyüttes autentikus néptáncokat bemutató folklórműsoraival rendszeresen fellép a Duna Palotában, az azokat alkotó módon felhasználó néptánc- és táncszínházi előadásait pedig elsősorban a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség. A társulat gyakran vendégszerepel külföldön és Magyarország-szerte. Folklór- és néptánc műsoraival a hazai és külföldi néptánc fesztiválok állandó résztvevője (Győri Magyar Táncfesztivál, Szolnoki Néptáncfesztivál, a görögországi Porto Hydra World Festival, az olaszországi Agrigento Festival Internazionale del Folklore), táncelőadásai pedig olyan rangos színházi fesztiválokra kaptak meghívást mint a Pécsi Országos Színház Fesztivál, a Veszprémi Országos Kortárs Tánc Fesztivál, vagy a lengyelországi Kalisz Presentations of Contemporary Dance Forms).
Ízelítő galériánkból
Kiemelt médiatámogatók
Copyright 2016 sztarparty.hu Minden jog fenntartva!